Szomód Község hivatalos honlapja

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése

Energiai kérdésekről egyeztettünk

A növekvő villamos energia és földgáz árak miatt megbeszélést folytattunk a megbízott energetikusunkkal, miután a Polgármesteri Hivatal előkészítette a szükséges adatokat, táblázatokat a szakértő által kért tartalommal. A megbeszélés során átbeszéltük az egyes fogyasztási helyeket POD azonosítóként, illetve azokat a lehetőségeket, ahol az önkormányzati egyes tevékenységeket össze lehetne vonni egy ingatlanba, ezzel is megtakarítást elérve. Fontos téma volt az úgynevezett végső menedékes státuszú fogyasztási helyek, hiszen ezek esetében 2023. január 1-jétől ki kell lépni a villamos energia és a földgáz szabad piacra. Testületi ülésen is át fogjuk beszélni az elhangzottakat.

Cellár József

polgármester

 

Szomódi Napraforgó Bölcsőde pénzügyi ügyintéző munkakör

Szomódi Napraforgó Bölcsőde

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Szomódi Napraforgó Bölcsőde

pénzügyi ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Bővebben...

 

Szomódi Napraforgó Bölcsőde

Megérkezett a szomódi bölcsőde használatbavételi engedélye, így megkérhetjük a működési engedélyt is.

A működési engedély alapján indulhat a Szomódi Napraforgó Bölcsőde.

Az egyik csoportszobában készültek a fényképek.

 

Mesterlövész kupa a szomódi lőtéren

Tisztelt Lakosság!

 

2022.10.25-én és 26-án a szomódi lőtér területén mesterlövész kupa kerül megrendezésre, amely nem jár nagy zajhatással. A lövészet mindkét napon reggel 8 órától este 22 óráig tart.

A Magyar Honvédség nevében mgértésüket köszönjük.

Cellár József

polgármester

 

Orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása

Tisztelt Lakosság!

Örömmel értesítem Önöket, hogy megkezdődött az orvosi rendelő és a szolgálati lakás tetőszerkezetének a felújítása, amellyel párhuzamosan megújul a fűtési rendszer is. A felújításra a Magyar Falu Program keretében elnyert bruttó 37 495 426 Ft nyújt lehetőséget.

Az orvosi rendelés a felújítás ideje alatt az Egészségházban történik. A rendelési idő változatlan marad.

Terveink szerint a beruházás 4-6 hetet vesz igénybe.

Cellár József

polgármester

 

Köszöntő Idősek Napja alkalmából

Kedves Idősek!

Ezúton is nagy tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek Napja alkalmából.

Köszönetemet fejezem ki mindazért a sok szépért és jóért, amelyet községünkért tettek.

Önkormányzatunk az idei évben is szeretné támogatni községünk 70. életévét betöltött lakosait.

2021-ben a Kormányhivatal ellenőrizte a szociális rendeletünket, és megállapításra került, hogy az eddig kialakult támogatási mód nem felel meg a jogszabályi követelményeknek. A jogszerűség helyreállítása érdekében már csak kérelemre adhatjuk támogatásunkat.

Ezen támogatás megállapítása érdekében kérem Önöket, hogy az Önökhöz eljuttatott kérelmet és mellékleteit juttassák el a Szomódi Polgármesteri Hivatalba 2022. október 31-ig.

Önkormányzatunk 30 000 Ft támogatást kíván nyújtani minden 70. életévét betöltött lakosának.

A 30 000 Ft minden olyan 70. évet betöltött lakosnak adható, akinek az egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg a 427 500 Ft-ot.

Bízom benne, hogy minél többen élnek ezzel a lehetőséggel.

Kívánok Önöknek jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket.

Cellár József

polgármester

 

 

Felhívás véleményezésre a 717/1 hrsz.-ú telek esetében

Szomód község településrendezési eszközök módosítása a 717/1 hrsz.-ú telek esetében

Az önkormányzati és az építési törvényben kapott felhatalmazás alapján tájékoztatom a lakosságot, s valamennyi érintett ingatlantulajdonost, hogy az Önkormányzat településfejlesztési döntése értelmében Szomód Község a településrendezési eszközeinek módosítása (a Településszerkezeti Terv, a Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv) a 717/1 hrsz.-ú telek kapcsán szükséges módosítások érdekében megindul a partnerségi véleményezés.

Bővebben...

 

Igazgatási szünet

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Szomód Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2022. évi munkaszüneti napok körüli munkarend meghatározásáról szóló 33/2022. (II.15.) határozata alapján
a Szomódi Polgármesteri Hivatalban a munkarend, valamint az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul

- 2022. október 14. (péntek) 7 30 – 16 00 óráig tartó munkanap
- 2022. október 15. (szombat) pihenőnap (Ezen a napon a Szomódi Polgármesteri Hivatal zárva tart.)

Kérjük ügyeik intézésénél a fentiek figyelembevételét!


Schmidt Ferencné
jegyző

 

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2023

Szomód Község Önkormányzata csatlakozott a hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2023. évi fordulójához.

Figyelem!

A pályázatbeadáshoz az EPER-Bursa rendszerben egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:
https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati években regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót.
A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a pályázati adatok rögzítése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A pályázati űrlapot minden évben újra ki kell tölteni! A személyes és pályázati adatok ellenőrzését, rögzítését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.

A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának
határideje: 2022. november 03.


További részletek a csatolt felhívásban olvashatóak (Bursa A és B).

Bursa A

letöltés (pdf)
letöltés (Word docx)

Bursa B

letöltés (pdf)
letöltés (Word docx)

 

Mobilizált ügyfélszolgálat (2022-10)

KAB busz (mobil Kormányablak) Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Tatai Járási Hivatal illetékességi területén 2022. október hónapban mobilizált ügyfélszolgálat működik.
A KAB-BUSZ ügyintézői az alábbi napokon és helyszíneken, ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket okmányirodai (személyi igazolvány, lakcím, jogosítvány, útlevél, ügyfélkapu, diákigazolvány), valamint kormányablakban indítható ügyekben:

Bővebben...

 

Értesítés lövészetes napokról (2022. október)

Értesítjük a T. Lakosságot, hogy 2022. OKTÓBER hónapban a Honvédség által küldött értesítés alapján, a Szomódi lőtéren, az alábbi napokon hajtanak végre lövészetet.

Lövészetes napok: 12, 13, 18, 19, 20. 08.00-tól 22.00-ig
Összesen:
5 nap

Nagy zajhatással járó lövészetes, illetve gyakorlatos napok: 5 nap

Lövészetmentes napok: 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 14, 15, 16, 17, 21, 22, 23,  24,  25, 26, 27, 28, 30, 31.
Összesen: 26 nap

Az esetleges változásokról értesítjük a lakosságot.

Szomód Község Önkormányzata

 

Hirdetmény - Föld adatrendezés beazonosítatlan személyek esetében

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály
Földhivatali Osztály 3
Tata, Ady Endre utca 34.
Telefon: 06 34 795036
E-mail cím: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

Ügyiratszám:
A hirdetmény tárgya: Föld adatrendezés beazonosítatlan személyek esetében

Ügyiratszám Település Fekvés Helyrajzi szám Tulajdonos neve Ismert természetes személyazonosító adatai Lakcíme
204489/2/2022 Szomód zártkert 1461 Mayer Mőária an: Üveges Ágnes Hollandia

Figyelemfelhívás !
Akinek tudomása van a tulajdonosként bejegyzett személy hiányzó természetes személyazonosító adatairól ( születési név, születési hely, idő, anyja neve) tartózkodási helyéről, illetve halálának időpontjáról, úgy ezt a hirdetmény közzétételétől számított 90 napon belül az ingatlanügyi hatóság részére jelentse be.

 

Feleljünk egymásért - népszámlálás 2022

2022 népszámlálást népszerűsítő plakát

Töltse ki egyszerűen, interneten a kérdőívet október 1. és 16. között a nepszamlalas2022.hu oldalon és nyerjen 100 000 Ft-os ajándékutalványt!

Október 1-jén indul a népszámlálás, hazánk legnagyobb, mindenre kiterjedő statisztikai adatgyűjtése!

Népszámlálást népszerűsítő plakát pdf-ként

 

Közlemény

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Szomódi Polgármesteri Hivatal a Plébánia épületéből a Könyvtár épületébe költözött.
A vezetékes telefonunk folyamatban lévő áthelyezése miatt, a hivatal köztisztviselői a honlapunkon közzétett mobil elérhetőségeken érhetők el.
Az ügyfélfogadás az eddigiekhez képest nem változik, 2022. 09. 26-tól a polgármesteri hivatalban (Fő utca 21.) az ügyintézés biztosított.
A Plébánia kapuján elhelyezett levélszekrénybe már ne helyezzenek, a hivatalnak szánt dokumentumot.

Szomód, 2022. szeptember 23.

Tisztelettel: Schmidt Ferencné s.k.
jegyző

 

Községi zárlat elrendelése

Határozat

Dunaszentmiklós, Neszmély, Szomód, Dunaalmás, Tata- Agostyán településekre vonatkozóan mézelő méhek nyúlós költésrothadása fertőző betegség miatt a mai naptól kezdődően községi zárlatot rendelek el.

A községi zárlat alatt álló területről méhcsaládokat, továbbá méhcsaládokkal érintkezésbe került eszközöket kiszállítani tilos! A községi zárlat alatt álló valamennyi méhészet méhcsaládját – nyúlós költésrothadás szempontjából – a hatósági állatorvosnak vagy a méhegészségügyi felelősnek kell megvizsgálni. Indokolt esetben a járási hivatal a megyei kormányhivatal hozzájárulásával ismételt vizsgálat lefolytatását rendelheti el. E döntés a közléssel véglegessé válik, ellene közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye. A határozatot sérelmesnek tartó fél a véglegessé vált döntés ellen – jogszabálysértésre hivatkozással – közigazgatási pert indíthat.

Továbbiak a letölthető pdf-ben

 

Barnakőszén - tájékoztatás adatgyűjtésre

Tisztelt Lakosság!

Az év elején szomszédunkban kirobbant háború, továbbá a bevezetett gazdasági szankciók következtében jelentősen megváltozott a gazdasági környezet, az energiaárak drasztikusan megemelkedtek.

A kialakult gazdasági helyzet, energiakrízis nagy erőfeszítést kíván meg mindannyiunktól, ugyanakkor a pénzügyi lehetőségekhez igazodva a Kormány célja továbbra is az, hogy biztosítható legyen a lakosság téli fűtéséhez szükséges tüzelőanyag.

Fentiekre való hivatkozással, kérnénk a széntüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel rendelkező lakosságot, hogy szíveskedjenek jelezni a barnakőszén szükségletét a Szomódi Polgármesteri Hivatal felé legkésőbb 2022. szeptember 26-án 12 óráig. Visszajelzésüket háztartásonként, mennyiségben (mázsa) email-ben a Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. email címre szíveskedjenek megküldeni.

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy jelen igényfelmérés a Szomód Község Önkormányzata részéről nem keletkeztet semmilyen kötelezettséget. Az összesített adatokat a Belügyminisztérium felé továbbítjuk.

Szomód, 2022. szeptember 16.

Cellár József
polgármester

letöltés pdf-ként

 

 

Hirdetmény -Föld adatrendezés beazonosítatlan személyek esetében

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály
Földhivatali Osztály 3
Tata, Ady Endre utca 34.
Telefon: 06 34 795036
E-mail cím: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

Ügyiratszám:
A hirdetmény tárgya: Föld adatrendezés beazonosítatlan személyek esetében

Ügyiratszám Település Fekvés Helyrajzi szám Tulajdonos neve Ismert természetes személyazonosító adatai Lakcíme
204514/3/2022 Szomód zártkert 1377 Havas Jánosné Resszer Erzsébet Canada
204521/3/2022 Szomód zártkert 1461 Mayer Erzsébet sz.: 1911. an: Üveges Ágnes Hollandia
204543/3/2022 Szomód zártkert 1299 Egri András sz.: 1912. an: Egri Mária Franciaország

Figyelemfelhívás !
Akinek tudomása van a tulajdonosként bejegyzett személy hiányzó természetes személyazonosító adatairól ( születési név, születési hely, idő, anyja neve) tartózkodási helyéről, illetve halálának időpontjáról, úgy ezt a hirdetmény közzétételétől számított 90 napon belül az ingatlanügyi hatóság részére jelentse be.

 

Szomódi Napraforgó Bölcsőde - pénzügyi ügyintéző állás

Szomódi Napraforgó Bölcsőde

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Szomódi Napraforgó Bölcsőde

pénzügyi ügyintéző

munkakör betöltésére.

Bővebben...

 

Mobilizált ügyfélszolgálat (2022-09)

KAB busz (mobil Kormányablak) Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Tatai Járási Hivatal illetékességi területén 2022. szeptember hónapban mobilizált ügyfélszolgálat működik.
A KAB-BUSZ ügyintézői az alábbi napokon és helyszíneken, ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket okmányirodai (személyi igazolvány, lakcím, jogosítvány, útlevél, ügyfélkapu, diákigazolvány), valamint kormányablakban indítható ügyekben:

Bővebben...

 

Értesítés lövészetes napokról (2022. szeptember)

Értesítjük a T. Lakosságot, hogy 2022. SZEPTEMBER hónapban a Honvédség által küldött értesítés alapján, a Szomódi lőtéren, az alábbi napokon hajtanak végre lövészetet.

Lövészetes napok: 01, 05, 06, 07, 08, 09, 13, 14, 27, 28, 29. 08.00-tól 22.00-ig
Összesen:
11 nap

Nagy zajhatással járó lövészetes, illetve gyakorlatos napok: 9 nap

Lövészetmentes napok: 02, 03, 04, 10, 11, 12, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 30.
Összesen: 19 nap

Az esetleges változásokról értesítjük a lakosságot.

Szomód Község Önkormányzata

 

Pályázat - pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére

Szomódi Napraforgó Bölcsőde a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § -a alapján pályázatot hirdet:

Szomódi Napraforgó Bölcsőde
pénzügyi ügyintéző
munkakör betöltésére.

Bővebben...

 


6 / 26 oldal

Bölcsődei férőhelyek kialakítása

Szomód település csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése

Magyar Falu Program

BURSA HUNGARICA Ösztöndíjpályázat

Szomód Község Önkormányzata csatlakozott a hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2023. évi fordulójához.

Letölthető dokumentumok

Bursa A
Bursa B

Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben

Európai Uniós támogatásból megvalósuló fejlesztések

Ebtartók figyelem

Településképi arculati kézikönyv

Szomód Község Településképi Rendelete

Szomód Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása

Adatkezelési tájékoztató

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek.
A sütik használatát bármikor letilthatja!
Bővebb információkat erről
Adatkezelési tájékoztatónkban
olvashat.