Szomód Község hivatalos honlapja

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése
Önkormányzat

Újra falu-disznóvágás!

Tisztelt Lakosság!


Szomód Község Önkormányzata, a Katolikus Egyház és a Református Egyház 2016. február 6-án negyedik alkalommal rendezi meg a falu-disznóvágást a Zantleitner-vendéglő udvarában, ahol a teljes esemény lebonyolításra kerül.
A disznó leszúrására reggel fél nyolckor kerül sor, majd ezt követően megkezdjük a hús feldolgozását, illetve elkészítését. Ezévben hurkát, kolbászt és káposztás húst készítünk.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, vendéget már a kora reggeli órákban, illetve az egész nap folyamán. Mindenkit várunk, aki akár jelenlétével, akár dolgos kezekkel segíteni szeretné a rendezvényt, és természetesen mindenki jöjjön, aki egy jó beszélgetésen, egy szabadtéri rendezvényen szeretne részt venni.

Az elkészült finomságokat délután 5 órától lehet elfogyasztani, szintén a Zantleitner-vendéglőben, annak elkülönített helyiségében (megfelelő időjárás esetén a sátorban, hidegebb idő esetén a benti helyiségben) ahol – ahogy ez legutóbb is történt 2014. januárjában – késő estig folyhat a beszélgetés, az éneklés.
A falu-disznóvágáson és az azt követő vendéglátáson szeretettel várunk mindenkit. Önkormányzatunk és a két egyház ezzel is szeretne köszönetet mondani mindenkinek, hogy községünk javát szolgálták, hogy segítették munkánkat.


Cellár József
polgármester

Havassy Bálint
katolikus plébános

Csákai László
református tiszteletes

 

Közlemény - Polgármesteri Hivatal

Értesítjük a T. lakosságot, hogy 2015. december 21 – 2016. január 01-ig tartó időszakban a Községházán az ügyintézés szünetel. Első munkanap: 2016. január 04.

Haláleset sürgősségi anyakönyvezése ügyében az alábbi napokon Bihacker Ervinné anyakönyvvezető a megjelölt telefonszámon hívható: 30/8712035

2015. december 23-án (szerda)                8.00 – 10.00

2015. december 30-án (szerda)                8.00 -  12.00

Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét.

Szomódi Polgármesteri Hivatal

 

Ne gyújts rá! Világnap november 19.

A nemzetközi  „Ne gyújts rá”- mozgalom világnapját minden év november harmadik csütörtökén tartják, melynek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelme ráirányul a dohányzás és a passzív dohányzás veszélyeire.

A dohányzás évente közel 6 millió ember haláláért felelős világszerte, melyből közel 600 000-en a passzív dohányzás miatt vesztik életüket. A dohányzás a leginkább megelőzhető haláloknak számít, amely évente a felnőttkori halálozások 10%-áért felelős. Magyarországon évente több tízezer ember halálát hozzák összefüggésbe a dohányzással.

Bővebben...
 

Felhívás partnerségi véleményezésre

FELHÍVÁS PARTNERSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE

Szomód Les-hegy és Tagosok-Mikolai rétek terülerészre vonatkozó településrendezési eszközök módosításával kapcsolatosan

Bővebben...
 

Lomtalanítás 2015 október

LOMTALANÍTÁS

Értesítjük a lakosságot, hogy

2015. október 28-án (szerda) reggel 6.30 órától

az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. a Vertikál Nonprofit Zrt. megbízásából lomtalanítást végez községünkben. A lomtalanítás során azok a terjedelmes hulladékok rakhatók ki, amelyek méretük miatt a hulladéktárolókba nem férnek be. Ide tartoznak leginkább a berendezési tárgyak, bútorok, matracok, ágyvázak, szőnyegek stb.

A lomtalanítás során NEM helyezhetők ki és nem kerülnek elszállításra az alábbi hulladékok:

-          Építkezésekről származó kövek, gerendák, törmelék, üvegezett nyílászárók
- Fák, fák részei, amelyek a gyűjtőjárműveket megsértenék
- Széntüzelésű kályhák és tűzhelyek, kivéve, ha a samottkövet már eltávolították belőle
- Olajtartályok
- Autórészek, motorkerékpárok, mopedek, autóroncsok, fáradtgumik és akkumulátorok
- Ipari hulladékok
- Minden folyékony hulladék
- Állat tetemek

Elektronikai hulladékgyűjtés:

2015. október 26-án (hétfőn) 13:00 – 17:00 óra között és

2015. október 27-én (kedden) 8:00 – 12:00 óra között a Napközi udvarban fogadjuk a lakosságtól az elhasznált, üzemképtelen, kidobásra szánt – egykor elektromos árammal működött, kizárólag háztartásokban használatos – készülékeket (pl.: mosógép, hűtő, vasaló, hajszárító, számítógép, rádió, vérnyomásmérő, varrógép, televízió készülék, monitor, telefon stb.)

Csak a teljesen ép elektronikai termékek leadására van lehetőség! Bontott hűtőt, megrongált vagy alkatrész hiányos televíziót, egyéb hulladék átvételét nem tudjuk vállalni, mert azt a hulladékszállító sem veszi át önkormányzatunktól. Az elektronikai hulladékokat csak a megadott időpontban és helyen lehet leadni, az ingatlana elé senki ne tegye ki, mert onnan nem kerül elszállításra!

Fémhulladék:

Kérjük a lakosságot, hogy aki a lomtalanításkor fémhulladékot is szándékozik elvitetni, az ne tegye ki a háza elé, hanem jelezze szándékát Virizlai Jánosnak (30/289-2591), aki 2015. október 26-án (hétfőn) 08:00 – 12:00 óra között és 2015. október 27-én (kedden) 13:00 – 15:00 óra között gondoskodni fog annak elszállításáról.

Az Önkormányzat az összegyűjtött fémhulladékot beszállítja az átvevőhelyre, melyből plusz bevétele származik, amit községünk fejlesztésére tudunk felhasználni.

Szeretnénk elkerülni azt, hogy a lomtalanítás napján és az azt megelőző napon idegen emberek járják a községünket és szétdobálják a lakók által kipakolt hulladékokat. Aki azt tapasztalja, hogy a háza elé kitett, lomtalanításra szánt dolgokat idegen személy válogatja, szétdobálja, kérjük jelentse Geiling György körzeti megbízottnak a 06/70 380-0006-os telefonszámon.

 

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatok 2016

Szomód Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017. tanév első félévére vonatkozóan.

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Szomód Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

 

Megvalósult PV (napelem) telepítés projekt Szomód Önkormányzatánál

A pályázati projekt keretében megvalósított beruházás Szomódi Önkormányzat tulajdonában lévő 2 közcélú épületre (óvoda, polgármesteri Hivatal épületén) napelemes rendszer beszerzése és telepítése.

A projekt célja, hogy a pályázó csökkentse saját energiaköltségeit, csökkentse saját ökológiai lábnyomát és egy környezettudatos, megtérülő, példaértékű, világszínvonalú technológián alapuló projektet valósítson meg.

Projekt megvalósításnak főbb mérföldkövei:

-       Igénybejelentés,
-       Ajánlat, Csatlakozási dokumentáció készítése és jóváhagyása,
-       Hálózati Csatlakozási Szerződés megkötésre,
-       HMKE kiépítésének készre jelentése és HMKE üzembe helyezése.

Napelemes rendszerek műszaki paraméterei:

  1. Százszorszép Óvoda: 17 kWp DC oldali és 17 kW AC oldali teljesítmény, 68 db 250 Wp polikristályos napelem, 1 db 7 kW és 1 db 10 kW kisfeszültségű közcélú villamos hálózatra csatlakozó inverter, ferdetetőre szerelés, monitoring rendszerrel.
  2. Polgármesteri Hivatal: 8,5 kWp DC oldali és 8,2 kW AC oldali teljesítmény, 34 db 250 Wp polikristályos napelem, 1 db 8,2 kW kisfeszültségű közcélú villamos hálózatra csatlakozó inverter, ferdetetőre szerelés, monitoring rendszerrel.

 

 

Megvalósult PV (napelem) telepítés projekt Szomód Önkormányzatánál

A pályázati projekt keretében megvalósított beruházás Szomódi Önkormányzat tulajdonában lévő 2 közcélú épületre (óvoda, polgármesteri Hivatal épületén) napelemes rendszer beszerzése és telepítése.

A projekt célja, hogy a pályázó csökkentse saját energiaköltségeit, csökkentse saját ökológiai lábnyomát és egy környezettudatos, megtérülő, példaértékű, világszínvonalú technológián alapuló projektet valósítson meg.

Projekt megvalósításnak főbb mérföldkövei:

-       Igénybejelentés,
-       Ajánlat, Csatlakozási dokumentáció készítése és jóváhagyása,
-       Hálózati Csatlakozási Szerződés megkötésre,
-       HMKE kiépítésének készre jelentése és HMKE üzembe helyezése.

Napelemes rendszerek műszaki paraméterei:

  1. Százszorszép Óvoda: 17 kWp DC oldali és 17 kW AC oldali teljesítmény, 68 db 250 Wp polikristályos napelem, 1 db 7 kW és 1 db 10 kW kisfeszültségű közcélú villamos hálózatra csatlakozó inverter, ferdetetőre szerelés, monitoring rendszerrel.
  2. Polgármesteri Hivatal: 8,5 kWp DC oldali és 8,2 kW AC oldali teljesítmény, 34 db 250 Wp polikristályos napelem, 1 db 8,2 kW kisfeszültségű közcélú villamos hálózatra csatlakozó inverter, ferdetetőre szerelés, monitoring rendszerrel.

 

 

Igazgatási szünet

Értesítjük a T. lakosságot, hogy 2015. augusztus 17 – 2015. augusztus 21-ig (3 munkanap + 2 munkaszüneti nap) tartó időszakban a Községházán az ügyintézés szünetel.

 

Haláleset sürgősségi anyakönyvezése ügyében az alábbi napon Bihacker Ervinné anyakönyvvezető a megjelölt telefonszámon hívható:   30/8712035

2015. augusztus 19-én (szerda)                8.00 – 10.00

Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét.

Szomódi Polgármesteri Hivatal

 

Védekezés a kullancsok ellen

Hol találkozhatok kullanccsal?

A közönséges kullancs hazánkban is gyakori. Legnagyobb számban az erdőkben (pl. gazdag aljnövényzetű gyertyános-tölgyesekben), valamint egyéb, bokros-fás, sűrű aljnövényzetű területeken fordul elő. Itt a legkisebb a hő- és páratartalom-ingadozás (amely a kiszáradásra rendkívül érzékeny kullancs szempontjából kulcsfontosságú), valamint a legtöbb potenciális gazdaállat (különféle erdei emlősök, madarak) is itt található. Azonban városi környezetben is előfordul, különösen az összefüggő növényzettel borított kisebb-nagyobb területeken, így parkokban és családi házak kertjeiben, a magas fűvel benőtt, elhanyagolt területeken és a települések határában. A kertekbe a háziállatok, elsősorban a kutyák (macskák), különböző madarak és vadon élő kisemlősök révén kerül be.
Elsősorban április- május- júniusban és szeptemberben aktív.

A kullancsok elleni védekezés:

A kullancsok elleni legfontosabb védekezés módszer a bőrre juttatható kullancsriasztó szerek használata. Mindig a használati utasítás szerint kell eljárni, ez tartalmazza azt is, hogy milyen gyakran (hány óránként) javasolt az adott készítmény ismételt alkalmazása.

Kiemelten fontos a kullancs mielőbbi eltávolítása. Tartsunk kullancsvizitet, azaz gondosan vizsgáljuk át a bőrfelületet, elsősorban a hajlatokat és a deréktájékot, ahová a kullancsok előszeretettel fúrják be magukat. Az eltávolításhoz legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, mellyel egy határozott mozdulattal kihúzható a kullancs a bőrből. A gyógyszertárakban speciális eszköz, kullancs-eltávolító kanál vagy kullancs-eltávolító csipesz is vásárolható. Az eszközök jól használhatók, de nem elengedhetetlenül szükségesek. Szükség esetén akár két körmünk közé fogva, gyengén csavaró mozdulattal is kihúzható a kullancs.

Kullancs

Tatabányai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály

Forrás: www.oek.hu

 

Felhívás partnerségi véleményezésre Szomód község településrendezési eszközeinek módosításával kapcsolatban

Felhívás partnerségi véleményezésre

 

Egyenlő Bánásmód Hatóság kihelyezett ügyfélfogadása 2015.08.26.

 

Nyári diákmunka önkormányzatoknál és intézményeiknél

„A nyári diákmunka elősegítése 2015” elnevezéssel munkaerő-piaci program indul a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok megvalósításával folyamatos nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező 16-25 év közötti tanulók számára az iskolai szünetben.
A program célja a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítése, a jövőbeni inaktivitás megelőzése.

Ezzel kapcsolatos tudnivalókról, állásajánlatokról

2015. június 29 -én (hétfőn) 13 órakor

Tájékoztató napot tartunk

a Magyary Zoltán Művelődési Házban (Tata Váralja u.4.)

A rendezvényt megnyitja: Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

A rendezvényen a foglalkoztatók bemutatják az általuk kínált álláslehetőségeket, minden jelen lévő diák kiválaszthatja és ott jelentkezhet a kiajánlott állások közül számára megfelelőre!

A programhoz csatlakozás előfeltétele a járási hivatal foglalkoztatási osztályán (Tata, Erzsébet királyné tér 10.) közvetítést kérőként történő nyilvántartásba vétel (hétfőtől csütörtökig 8,00-16,00 óráig, pénteken 8,00-13,30 óráig)

Tisztelettel várjuk a munkát kereső diákokat!

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatai Járási Hivatal

 

 

Felhívás parlagfű elleni védekezésre

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya (továbbiakban: növényvédelmi hatóság) ezúton hívja fel valamennyi kül- és belterületi ingatlan-, illetve földtulajdonos, gazdálkodó, földhasználó, bármilyen földterület tulajdon, illetve kezelési jogával bíró természetes, illetve jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet figyelmét a parlagfű elleni védekezési kötelezettségre.

A hatályos jogi szabályozás szerint az előzőekben felsoroltak az adott év június 30. napjáig kötelesek a parlagfű virágbimbó kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetáció végéig (gyakorlatilag az első fagyokig) folyamatosan fenntartani.

A védekezési kötelezettség teljesítését belterületen a jegyző, külterületen a Kormányhivatal Járási Hivatalai Földhivatalainak mezőgazdászai ellenőrzik. Az ellenőrzések július 1-jét követően kezdődnek. Amennyiben az ellenőrzések a védekezési kötelezettség elmaradását, vagy annak nem megfelelő teljesítését állapítják meg belterületen a jegyző, külterületi ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság (együttesen: eljáró hatóság) köteles hivatalból eljárást indítani. A felderített mulasztó, tekintettel a jogszabályban rögzített határnapra (adott év június 30. napja) további felszólítást a védekezésre nem kap, az eljáró hatóságok közérdekű védekezés keretében a mulasztó kockázatára és költségére elvégeztetik a parlagfű-mentesítést. Az eljárás következő szakaszában a mulasztóval szemben a növényvédelmi hatóságnak kötelezően növényvédelmi bírságot kell kiszabnia, mely bírság mértéke 15.000. – 5.000.000. forint között állapítható meg. A bírság mértékének megállapítását jogszabály rögzíti, miszerint a bírság összege a fertőzött terület elhelyezkedése (kül- vagy belterület), a fertőzött terület nagysága (m2; hektár), illetve a parlagfűvel való borítottsága függvényében változik.

Az előzőekben leírtakra tekintettel, a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében a védekezési kötelezettséggel érintettek folyamatosan figyeljék a parlagfű fertőzés alakulását, maradéktalanul tegyenek eleget a jogszabályban előírtaknak.

Tata, 2015. június 23.

Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott nevében és megbízásából,

Molnár József
Osztályvezető
s.k.

Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály

Növény- és Talajvédelmi Osztály
2890 Tata, Új út 17.
Tel: (34) 586-820, Fax: (34) 586-821, e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
www.kormanyhivatal.hu

 

Iskolai Bűnmegelőzési hírlevél 2015 május

 

Felhívás - TeSzedd!

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akciót. Magyarország legnagyobb ország tisztító eseményét idén az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (OKTF NHI) szervezi. Az akcióhoz Szomód Község Önkormányzata is csatlakozott.

Bővebben...
 

Felhívás partnerségi véleményezésre

FELHÍVÁS PARTNERSGÉI VÉLEMÉNYEZÉSRE

SZOMÓD KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOSAN

Az önkormányzati és az építési törvényben kapott felhatalmazás szerint tájékoztatom a lakosságot, s valamennyi érintett ingatlantulajdonost, hogy az Önkormányzat településfejlesztési döntése értelmében Szomód Község a településrendezési eszközeiben (a Településszerkezeti Tervben, a Helyi Építési Szabályzatában és Szabályozási Tervben) Szomód Községen átvezető kerékpárforgalmi nyomvonal által érintett területrészre vonatkozóan elkészült a módosítást bemutató véleményezési dokumentáció.

A rendezés célja: Szomód község közigazgatási területén halad át az Által-ér völgyi kerékpárforgalmi nyomvonal, mely a KÖZOP operatív program keretében fog megépülni. A kerékpárút északon csatlakozik a Duna menti, nemzetközi jelentőségű kerékpárút nyomvonalához. Jelen megvalósulási szakasz Tata Fényes-fürdő bejáratától Szomód-Naszály és Dunaalmás településeken keresztül halad, s éri el a 10. sz. főutat. A nyomvonal Szomód területére belép Tata-Szomód közigazgatási határán a szennyvíztisztító mellett, s elhagyja Szomód közigazgatási területét Naszály határában az Által-ér mentén. A tervmódosítás célja biztosítani, a megjelölt kerékpárforgalmi nyomvonal számára a tervi feltételeket a településrendezési eszközökben.

Felhívom figyelmüket, hogy a véleményezési eljárás a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41.§. szerinti egyszerűsített eljárás keretében zajlik, ezért kérem a véleményezési eljárásban részt venni kívánókat, hogy a mellékelt dokumentációval kapcsolatos véleményüket, észrevételeiket a tájékoztató megjelenésétől számított 15 napon belül írásban tegyék meg Szomód Polgármesteri Hivatalban.

(mellékelve: Műszaki leírás, Településszerkezeti Terv-módosítás, Szabályozási Terv-módosítás tervlapjai.)

Szomód, 2015. február 26.

Cellár József
Szomód polgármestere

Mellékletek:

  • Szomód község településrendezési eszközök módosítása az által-ér völgyi kerékpárút nyomvonala mentén megtekintés
  • Településrendezési eszközök módosítása - Településszerkezeti terv módosítása 2015. február megtekintés
  • Településrendezési eszközök módosítása - Szabályozási terv módosítása 2015. február megtekintés
 

Influenza szezon 2015

Influenza szezon

Elkezdődött a 2014-2015 évi influenza szezon. A jelen szezonban alkalmazandó térítésmentes influenza oltóanyagok a felnőtt/ gyerek háziorvosok részére biztosítva vannak.

Azon jogosultak, akik még nem vették igénybe a védőoltást, igényeljék azt a háziorvosukon keresztül.

 

Bővebben...
 

Tájékoztatás - BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj 2015

Szomód Község Képviselő-testületéhez a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj 2015. évi „A” típusú pályázatára 15 fő adta be kérelmét. „B” típusú pályázat nem érkezett a pályázók részéről.

A beérkezett 15 db érvényes pályázatból 14 db pályázat került támogatásra, havi 5.000.-Ft/pályázó mértékben. A bírálatról a pályázók írásbeli értesítést kaptak az Eper Bursa rendszeren keresztül.

Szomód Község Önkormányzata

 

Közlemény - Községháza ügyintézés 2014 december

Értesítjük a T. lakosságot, hogy 2014. december 22 – 2015. január 02-ig tartó időszakban a Községházán az ügyintézés szünetel. Első munkanap: 2015. január 05.

Fenti idő alatt a csütörtöki napokon történő ügysegédi feladatok ellátása is szünetel.

Haláleset sürgősségi anyakönyvezése ügyében az alábbi napokon Bihacker Ervinné anyakönyvvezető a megjelölt telefonszámon hívható: 30/871-2035

2014. december 23-án (kedd) 8.00 – 12.00

2014. december 30-án (kedd) 8.00 - 12.00

Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét.

Szomód község Önkormányzata

 

Tájékoztatás - Tatai Járási Hivatal ügyfélfogadása

TÁJÉKOZTATÁS

Ezúton szeretném tájékoztatni, hogy a Tatai Járási Hivatal ügyfélfogadása 2014. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 33/2013. (VIII. 30.) NGM rendelet 2. § c) pontja alapján az alábbiak szerint módosul:

A Tatai Járási Hivatal Okmányirodájának (2890 Tata, Ady E. u. 24.) nyitvatartási ideje

2014. december 12-én:                  8:00-14:00

2014. december 13-án:                  8:00-14:00

2014. december 22-én:                  7:00-17:00

2014. december 23-án:                  8:00-14:00

2014. december 24-én:                  pihenőnap (zárva)

2014. december 29-én:                  7:00-17:00

2014. december 30-án:                  8:00-14:00

2014. december 31-én:                  8:00-12:00

2015. január 2-án:                         pihenőnap (zárva)

2015. január 5-én:                         7:00-17:00

Kérjük az okmányirodába érkező ügyfeleket, hogy a gyorsabb ügyintézés érdekében vegyék igénybe az időpontfoglalás lehetőségét a 34/586-617 telefonszámon, vagy a www.magyaroszag.hu honlapon keresztül.

 

Bővebben...
 


2 / 4 oldal

Bölcsődei férőhelyek kialakítása

Szomód település csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése

Magyar Falu Program

BURSA HUNGARICA Ösztöndíjpályázat

Szomód Község Önkormányzata csatlakozott a hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2023. évi fordulójához.

Letölthető dokumentumok

Bursa A
Bursa B

Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben

Ebtartók figyelem

Szomód Község Településképi Rendelete

Adatkezelési tájékoztató

Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek.
A sütik használatát bármikor letilthatja!
Bővebb információkat erről
Adatkezelési tájékoztatónkban
olvashat.